Az épületautomatizálás már nem a jövő
A miáltalunk kivitelezett gépészeti rendszereink rendszerint alapáron tartalmaznak egy korlátlanul bővithető intelligens otthon rendszert. Az alap rendszerünk is tartalmazza az intelligens ottohon központi vezérlőjét és az alábbi funkciókat tudja kezelni: hűtés/fűtés üzemmód választás, hőfokállítás szobánként, helyiségenként, szellőztetés vezérlés (CO2, páratartalom) előfűtő, utóhűtő vezérlés, ezek automtizálása, kezelhetősége mobilról, tabról, PC-ről.
A rendszer előnye hogy Z-Wave alapú rendszer, korlátlan bővítési lehetőséggel, akár részletekben, apránként is, hiszen ez egy vezetéknélküli rendszer, nincs szükség bontásra, vésésre a bővítésnél.
A bővítési lehetőségek korlátlanok, pl. az egyik épülő házban nincsenek klasszikus értelemben vett kapcsolók, minden szobában van egy párezer forintos tab a falon, ahol mint az okostelefonok kezdő képernyőjén, lapozható módon tetszés szerint ikonozva a ház minden kezelhető funkciója megtalálható, többek között az érintős villanykapcsoló is, de akár a hőmérséklet szabályzásra alkalmas termosztát is. Persze minden funkció működik hangvezérléssel vagy távoli eléréssel is. A világítás például tudja hogy lefekvés után csak éjszakai fényerősséget kapcsol, a gyerekszobában ha felsír a gyerkőc, halvány fényt kapcsol de tud mesét mondani is :). Ha a konyhába kiborul a tej, elég csak megkérni a robotporszívót hogy takarítsa fel.
A házban van 4 üzemmód, a nyaralás (figyeli a mozgás és a nyitás érzékelőket, a kamerák is élesített mozgásérzékelőkkel figyelik az udvart és a bejáratokat, alaphőmérsékletre kapcsol, jelenlétszimuláció imitálja hogy otthon vagyunk, áramtalanít mindent ami nem kell hogy áram alatt legyen, figyeli a vizet, a tüzet, lekapcsolja a fölösleges szellőztetést), Távollét üzemmód (hasonló mint az előző, csak nem veszi le a fűtést/hűtést annyira) Otthoni üzemmód (minden működik rendesen, működteti a melegvíz keringetőszivattyúját hogy a konyhában is azonnal legyen melegvíz, figyeli a hang alapú utasításokat) Éjszakai üzemmód (áramtalanítja amit kell, élesíti a nyitásérzékelőket, kezeli a hőmérsékleteket, ügyel a világítások fényerejére, Csendben örzi az álmainkat miközben ügyel a biztonságra).
A ház mindent naplóz, akár egy évre visszamenőleg is megnézhető a villamos fogyasztás (akár készülékenként), a hőmérséklet, rögzíti a mozgások, nyitások időpontját és minden riasztást. A kamerák rögzítik a mozgás esetén a képet, riasztanak hanggal, fénnyel (piros-kékben villog az egész házban minden fény), küldi az üzenetet és a kameraképet mindenhová, ahová be van állítva. Tűz, füst csőtörés esetén áramtalanít és elzárja a főcsapot, de figyeli a fagyásveszélyt is.
A kertben mozgás esetén ha nem vagyunk otthon leengedi a redőnyöket. Ha meleg van és nem vagyunk otthon árnyékol mielőtt hűteni kezdene. Ha vendég érkezik mikor nem vagyunk otthon, a kaputelefon a mobilon csöng és úgy lehet a vendéggel beszélni, hogy látjuk is őt, ha akarjuk be is engedhetjük a lakásba is. A rendszer rözíti hogy merre jár a lakásban, még olyan helyiségekben is, ahol nincsen kamera.
Beállítható, hogy a rendszer érzékelje ha a családtagok 150 m-re megközelítik a házat és eszerint módosítsa a ház beállításait.
Tényleg csak kitalálni nezéz hogy mit szeretnénk. :) A kényelmen kívül a biztonság, a megtakarítás és a kontroll a lényege. Költséghatékony a rendszer, mert például a fűtésszabályzáshoz a hőmérsékletet az az eszköz veszi le, ami egyben a mozgást, a fényerősséget és a jelenlétet is figyeli. Ez az eszköz vezérli a fűtést, a redőnyöket, az éjszakai fényeket és a riasztót is. A beépítésre kerülő eszközök hatványozottan növelik a ház funkcióit.
A rendszer védelmi és bizonyos funkciói internet és áramszünet esetén is működnek.
Januártól indult a cégcsoportunk új cége, ami kifejezetten az épületautomatizálással foglalkozik. A lenti weboldalra folyamatosan töltjük fel a termékeinket, amik között cca 40 féle sajátmárkás is megtalálható lesz. A termék forgalmazáson kívül a programozás, rendszerkiépítés, bővítés, fejlesztés is a cég profilja és hamarosan indul a 7/24-es épületfelügyeleti szolgáltatásunk is. https://io-tec.hu